Figyelemfelkeltőbb kommunikáció

Egy hirdetési tanácsadó cég új kutatása szerint az embereket nem mozgatja meg a klímaváltozás (climate change) vagy a globális felmelegedés (global warming) fogalom. 120 személy bevonásával folytattak le egy vizsgálatot, melynek során EEG-vel az agyi aktivitást, web kamerával az arckifejezéseket, az ujjakra csatlakoztatott érzékelőkkel pedig a bőr fokozott érzelmi reakciókra adott válaszait regisztrálták. Maga az érzelmeket kiváltó inger néhány fogalom volt, melyeket a vizsgálati személyekkel meghallgattattak. 

1. ábra: A kutatásba bevont személyek érzelmi reakciója néhány klímaváltozással kapcsolatos fogalom meghallgatása során. A színek különböző politikai beállítottságú csoportokat jelölnek.

Sokkal kisebb érzelmi reakciót váltott ki az említett két fogalom, mint pl. a környezet-pusztulás (environmental destruction) vagy a klímaválság (climate crisis), különösen a politikailag elkötelezettek körében (1. ábra). Sokak számára ugyanis a „melegebb” klíma valami kellemes dolognak, míg a klíma változása természetesnek tűnik. A kutatások és tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyelvezetnek, a fogalmaknak önmagukban is hatásosnak kell lenniük ahhoz, hogy felkeltsék a figyelmet. A klímaváltozás és globális felmelegedés azonban egyik sem elég erős fogalom: túlságosan semlegesek és „régiek”. Az idegtudomány módszerei azonban segíthetnek feltárni, hogy mely fogalmakkal és milyen nyelvezettel érdemes megszólítani az embereket ahhoz, hogy megérintse őket egy téma, és hogy sürgetőnek érezzék a cselekvést annak ellenére, hogy a cselekvés hatása nem a jelenben, hanem a jövőben valósul meg. Az eddig vizsgált fogalmak közül a klímaválság tűnt a legalkalmasabbnak erre a célra.

Egy távlati közösségi cél érdekében való közös cselekvés azonban az emberi természettel ellentétes viselkedés. Evolúciónk során korábban az volt az előnyös, ha a pillanatnyi fenyegetésekkel foglalkoztunk, gyorsan mérlegeltünk és döntöttünk a túlélésünk és sikeres szaporodásunk érdekében. Agyunk ilyenfajta működése azonban kognitív torzításokhoz vezet, amelyek megnehezítik olyan komplex és hosszú távú kihívások mérlegelését, mint amilyen a klímaváltozás is. Hogyan érhető hát el az, hogy pénzünk, időnk, komfortunk rovására egy olyan absztrakt fenyegetéssel foglalkozzunk, mint a klímaváltozás? Egy másik kutatás épp ehhez nyújt némi kapaszkodót: egy absztrakt információ elgondolkodásra késztet, de cselekvésre nem. Egy konkrét hír erősebb érzelmeket vált ki és sokkal inkább segíti a viselkedésünk megváltoztatását, mint az absztrakt információ. Adott esetben az empátiánkra apellál. Egy kísérletben kimutatták, hogy ha egy választáshoz vagy stratégiai döntéshez nem pusztán a gazdasági haszon mértékét társítják, hanem egy másik konkrét esemény bekövetkezését is, például az élőlények lehetséges pusztulását, megfontoltabban döntünk. Kevésbé az azonnali gazdasági haszon lesz a cél. Ugyanígy, ha tudjuk, hogy mely csoportokat érint elsősorban a jövőben a mai rossz döntéseink sora, figyelmesebbé válunk viselkedésünkben. Sokfelé, nagyon helyesen, éppen a gyerekek karolják fel leginkább a klíma ügyét, hiszen, ők azok, akik az elszenvedői lesznek a katasztrofális változásoknak! A pszichológiai kutatások eredményei szerint az információs kampányokban is rájuk van szükség!

Ezen kívül pedig, ahogy erről korábban már szó volt, egyénként és kis csoport tagjaként könnyebben elkezdhetjük megváltoztatni a szokásainkat, elkezdhetünk másképp dönteni, választani, mint nagyobb vagy akár globális léptékben, mert ez utóbbi esetben sokszor inkább azt érezzük, hogy majd valaki más megoldja helyettünk, mi nem tehetünk semmit (ez egyébként szintén egy kognitív torzítás). Nagyon fontos kérdés azonban, ha visszagondolunk a politikai hovatartozás kérdésére is a fenti ábra kapcsán, hogy milyen csoporthoz tartozunk? Hogyan kerültünk bele a csoportunkba? Egyáltalán, van-e értelme a csoportnak, amihez csatlakoztunk vagy amibe bekerültünk??? 50 éve zajlanak kutatások arról, hogy mit is jelent a csoporthoz tartozás és mennyire favorizáljuk a csoportunkon belüli érdekeket, személyeket a kívül esőkkel szemben. Érdekes eredményeket hozott egy 5-8 éves gyerekek körében nemrég lezajlott felmérés: függetlenül attól, hogy mennyire volt a létrehozott csoportnak értelme (érme feldobása alapján véletlenszerűen kerültek a „zöld” vagy a „narancssárga” csoportba a gyerekek vagy azt mondták nekik, hogy a sorsolást egy gép végzi, ami mélyen beléjük lát és a tulajdonságaik alapján dönt arról, hogy hova tartoznak) egyformán erősen favorizálták a gyerekek a saját csoportjuk tagjait. Jobban kedvelték őket, szívesebben játszottak velük, hasonlóbbnak gondolták őket saját magukhoz és szívesebben osztoztak velük, mint a másik csoport tagjaival. Önmagában a csoporttagság erőteljes csoporton belüli részrehajlással járt, nem kellett, hogy a kialakult csoportnak bármilyen értelme legyen! Egy további lépésben még inkább igyekeztek a véletlenszerű csoportba kerülés lényegét megértetni a gyerekekkel, hogy még tisztábban lássák, ennek aztán végképp semmi jelentősége nincsen. Mégse szűnt meg teljesen a csoporton belüliek előnyben részesítése! Ugyan kevésbé érezték magukat hasonlónak a csoportba tartozókhoz, és kevésbé preferálták őket, az osztozkodás szempontjából nem találtak különbséget, szívesebben osztoztak a csoport tagjaival, mint a másik csoporthoz tartozókkal.

Itt tehát adódik még egy fontos szempont a klímaváltozásról való kommunikáció kapcsán: ha önmagában a csoporttagság elég a részrehajlás kialakulásához, mennyire nem mindegy, hogy hogyan kezeljük az ebből fakadó előítéleteket, kirekesztést és manipulatív csoportérdekeket! Érdemes átgondolni, hogy milyen csoporthoz is csatlakoztunk, mikor, miért, és minden egyes ott fellelhető gondolattal valóban és mindig egyetértünk-e, vagy esetleg egy másik csoport szempontjai, pl. a klímaváltozás kapcsán a kutatókéi, mégis reálisabbak!