 |
|
1. ábra:
A kutatásba bevont személyek érzelmi reakciója néhány klímaváltozással
kapcsolatos fogalom meghallgatása során. A színek különböző politikai
beállítottságú csoportokat jelölnek.
|
Sokkal kisebb érzelmi reakciót váltott ki az
említett két fogalom, mint pl. a környezet-pusztulás
(environmental destruction) vagy a klímaválság
(climate crisis), különösen a politikailag elkötelezettek körében (1. ábra).
Sokak számára ugyanis a „melegebb” klíma valami kellemes dolognak, míg a klíma
változása természetesnek tűnik. A kutatások és tapasztalatok azt mutatják, hogy
a nyelvezetnek, a fogalmaknak önmagukban is hatásosnak kell lenniük ahhoz, hogy
felkeltsék a figyelmet. A klímaváltozás és globális felmelegedés azonban egyik
sem elég erős fogalom: túlságosan semlegesek és „régiek”. Az idegtudomány
módszerei azonban segíthetnek feltárni, hogy mely fogalmakkal és milyen
nyelvezettel érdemes megszólítani az embereket ahhoz, hogy megérintse őket egy
téma, és hogy sürgetőnek érezzék a cselekvést annak ellenére, hogy a cselekvés
hatása nem a jelenben, hanem a jövőben valósul meg. Az eddig vizsgált fogalmak
közül a klímaválság tűnt a legalkalmasabbnak erre a célra.
Egy távlati közösségi cél érdekében való közös
cselekvés azonban az
emberi természettel ellentétes viselkedés. Evolúciónk során korábban az volt az előnyös, ha a pillanatnyi
fenyegetésekkel foglalkoztunk, gyorsan mérlegeltünk és döntöttünk a túlélésünk
és sikeres szaporodásunk érdekében. Agyunk ilyenfajta működése azonban kognitív
torzításokhoz vezet, amelyek megnehezítik
olyan komplex és hosszú távú kihívások mérlegelését, mint amilyen a
klímaváltozás is. Hogyan érhető hát el az, hogy pénzünk, időnk, komfortunk
rovására egy olyan absztrakt fenyegetéssel foglalkozzunk, mint a klímaváltozás?
Egy másik
kutatás épp ehhez nyújt némi kapaszkodót: egy absztrakt információ
elgondolkodásra késztet, de cselekvésre nem. Egy konkrét hír erősebb érzelmeket vált ki és sokkal inkább segíti a
viselkedésünk megváltoztatását, mint az absztrakt információ. Adott esetben az
empátiánkra apellál. Egy kísérletben kimutatták, hogy ha egy választáshoz vagy
stratégiai döntéshez nem pusztán a gazdasági haszon mértékét társítják, hanem
egy másik konkrét esemény bekövetkezését is, például az élőlények lehetséges
pusztulását, megfontoltabban döntünk. Kevésbé az azonnali gazdasági haszon lesz
a cél. Ugyanígy, ha tudjuk, hogy mely
csoportokat érint elsősorban a jövőben a mai rossz döntéseink sora,
figyelmesebbé válunk viselkedésünkben. Sokfelé, nagyon helyesen, éppen a
gyerekek karolják fel leginkább a klíma ügyét, hiszen, ők azok, akik az
elszenvedői lesznek a katasztrofális változásoknak! A pszichológiai kutatások
eredményei szerint az információs kampányokban is rájuk van szükség!
Ezen kívül pedig, ahogy erről
korábban már szó volt, egyénként
és kis csoport tagjaként könnyebben elkezdhetjük megváltoztatni a
szokásainkat, elkezdhetünk másképp dönteni, választani, mint nagyobb vagy akár
globális léptékben, mert ez utóbbi esetben sokszor inkább azt érezzük, hogy
majd valaki más megoldja helyettünk, mi nem tehetünk semmit (ez egyébként
szintén egy kognitív torzítás). Nagyon fontos
kérdés azonban, ha visszagondolunk a politikai hovatartozás kérdésére is a
fenti ábra kapcsán, hogy milyen
csoporthoz tartozunk? Hogyan kerültünk bele a csoportunkba?
Egyáltalán, van-e értelme a csoportnak, amihez csatlakoztunk vagy amibe
bekerültünk??? 50 éve zajlanak kutatások arról, hogy mit is jelent a csoporthoz
tartozás és mennyire favorizáljuk a csoportunkon belüli érdekeket, személyeket
a kívül esőkkel szemben. Érdekes eredményeket hozott egy 5-8 éves gyerekek
körében nemrég lezajlott felmérés: függetlenül
attól, hogy mennyire volt a létrehozott csoportnak értelme (érme feldobása
alapján véletlenszerűen kerültek a „zöld” vagy a „narancssárga” csoportba a
gyerekek vagy azt mondták nekik, hogy a sorsolást egy gép végzi, ami mélyen
beléjük lát és a tulajdonságaik alapján dönt arról, hogy hova tartoznak) egyformán erősen favorizálták a gyerekek a
saját csoportjuk tagjait. Jobban kedvelték őket, szívesebben játszottak
velük, hasonlóbbnak gondolták őket saját magukhoz és szívesebben osztoztak
velük, mint a másik csoport tagjaival.
Önmagában a csoporttagság erőteljes csoporton belüli részrehajlással járt,
nem kellett, hogy a kialakult csoportnak bármilyen értelme legyen! Egy további
lépésben még inkább igyekeztek a véletlenszerű csoportba kerülés lényegét
megértetni a gyerekekkel, hogy még tisztábban lássák, ennek aztán végképp semmi
jelentősége nincsen. Mégse szűnt meg teljesen a csoporton belüliek előnyben
részesítése! Ugyan kevésbé érezték magukat hasonlónak a csoportba tartozókhoz,
és kevésbé preferálták őket, az osztozkodás szempontjából nem találtak
különbséget, szívesebben osztoztak a csoport tagjaival, mint a másik csoporthoz
tartozókkal.
Itt tehát adódik még egy fontos szempont a
klímaváltozásról való kommunikáció kapcsán: ha önmagában a csoporttagság elég a
részrehajlás kialakulásához, mennyire nem mindegy, hogy hogyan kezeljük az
ebből fakadó előítéleteket, kirekesztést és manipulatív csoportérdekeket!
Érdemes átgondolni, hogy milyen csoporthoz is csatlakoztunk, mikor, miért, és
minden egyes ott fellelhető gondolattal valóban és mindig egyetértünk-e, vagy
esetleg egy másik csoport szempontjai, pl. a klímaváltozás kapcsán a kutatókéi,
mégis reálisabbak!
