A nyári nagy lépés után, talán nem árt a legbelsőbb mozgatórugókat is számba venni. Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztunk a PhD-s lét rejtelmeivel, de még nem esett szó a folytatásról az oktatói/kutatói életről. Nagy tanulság az, hogy a doktoranduszi évek viszonylagos védettségéből, hirtelen hivatásos oktató-kutatóvá válik az ember. Az innovációs-ökoszisztéma egyik résztvevője lesz, de csak ha kellően proaktív, nyüzsgő típus. A fásultság és kiégés itt is megjelenhet. A motivációt rendszerint nem felülről kapja az ember, hanem saját magának alakítja ki. A társas kapcsolatoknak fokozott szerepe van és ha sikerül egy motivált, pezsgő, ötletelő csapatba kerülni, akkor a legsötétebb időszakban is van remény. Az ötletek megosztásától nem kell félni, mert az igazi érték az az ötlet megvalósításáig vezető út.
Egy Journal Club, egy Tudományos Teadélután vagy egy hétfő reggeli gondolat-megosztó kávézás csodát művel az ember lelkével és szellemével egyaránt. Így ha PhD kutatáson gondolkozol vagy megrendül a bizalmad az innovációs-ökoszisztémában, gondolj arra, hogy egy kandalló előtt ücsörögve, kávét vagy bort kortyolgatva, a szellemi műhelyek képviselői, milyen dimenziókba tudnak eljutni.
Végszóként Prof. Dr. Padányi József mk. dandártábornok az NKE tudományos rektrohelyettesének szavait idézem: "...Ott dől el ki mennyit ér. Amikor kiállsz a katedrára és szembe nézel 20-30-50 hallgatóval, villámgyorsan kiderül mennyit érsz. Ha a hallgató az ötödik percben a telefonját nyomkodja, szundikál, az internetet böngészi, akkor nem vagy annyira jó. Ha sikerül a figyelmüket fenntartani, ha sikerül őket vitára ingerelni, provokálni adott esetben, akkor az egy hatékonyabb oktatási és hozzá tenném nevelési módszer..."
